Rohova Vira, Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának helyettese, valamint Pacsay-Tomassich Orsolya, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma államtitkárának elnökletével 2021. május 12-én Budapesten (Magyarország) sor került az ukrán-magyar oktatási munkacsoport második ülésére.
Az ukrán delegáció Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának, valamint Ukrajna Külügyminisztériumának képviselői alkották, míg a magyar oldalt Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakemberei képviselték.
A találkozó konstruktív és nyílt párbeszéd formájában zajlott, amelynek során megvitatták az Ukrajnában élő magyar nemzeti kisebbség oktatási szükségleteinek biztosításáról szóló kérdéseket, igazodva az aktuális oktatási jogszabályokhoz.
A megbeszélés során Rohova Vira asszony tájékoztatta magyar kollégáit az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség oktatási jogainak biztosításáról, összefüggésben Ukrajna törvényeivel "Az oktatásról" és "A teljes általános középfokú oktatásról", kitérve a következő kérdésekre:
Előadásában Rohova Vira kiemelte azokat az intézkedéseket, amelyeket Ukrajna tett a magyar kisebbség oktatási szükségleteinek biztosítása érdekében - az óvodai és a teljes középfokú oktatás biztosítása, a megfelelő szaktanárok képzésének és továbbképzésének biztosítása, valamint Ukrajna „Az oktatásról” szóló törvénye 7. cikkelyének 2019-2023-as évi beütemezése az általános és középiskolai oktatási intézményekben.
Az oktatási miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az oktatási reform célja egy modern, versenyképes oktatási rendszer létrehozása, amelynek jövendőbeli képzettjei olyan szakértelemre tesznek szert, amelyek a továbbiakban sikeres személyes és szakmai fejlődését biztosítanak Ukrajna állampolgárai számára.
Az ülés során Ukrajna és Magyarország illetékes minisztériumainak szakértői megbeszélték az Ukrajna Minisztertanácsa és a Magyarország Kormánya közötti - a diplomák, valamint a tudományos fokozatok kölcsönös elismerését biztosító megállapodás tervezetét.
A megbeszélések eredményeként a felek közös megállapodásra jutottak a magyar gyökerekkel rendelkező ukrán állampolgárok oktatásához szükséges minőségi feltételek megteremtésének szükségességében, valamint megállapodtak abban, hogy a hivatalos oktatási munkacsoport keretein belül a továbbiakban is folytatják e kérdések megbeszélését.
Az ukrán fél meghívására az ukrán-magyar hivatalos oktatási munkacsoport következő ülésére Ukrajnában kerül sor.