Az utóbbi időben Ukrajna naponta szerepel a magyar hírekben az új oktatási törvénye elfogadása miatt. Olyan vádak hangzanak el, hogy Ukrajnának szándékában áll megfosztani a magyar kisebbséget az anyanyelvétől, az identitásától és a gyökereitől, az országban növekszik a magyarellenes hangulat, Ukrajna figyelmen kívül hagyja a saját Alkotmányát, kétoldalú megállapodásokat és a nemzetközi szerződéseket. Bejelentések hangzanak el az ukrán kezdeményezések blokkolásáról. Elhangzott a szándék, kezdeményezni az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodásnak a felülvizsgálatát – annak a dokumentumnak, amely útmutató az ukrán állampolgárok által, többek között a magyar nemzetiségűek által is, támogatott európai integrációs cél eléréséhez.
Az Ukrán fél magyarázata a törvény viharos reakciót kiváltott 7. cikkely értelmezésével kapcsolatban nyilvános. Kyív számtalan alkalommal megerősítette készségét ennek tárgyilagos megvitatására, hogy eloszlassuk partnereink félelmeit. Ukrajna külügyminisztere bejelentette, hogy kész Magyarországra utazni, az oktatási és tudományügyi miniszter találkozót javasolt az emberi erőforrások miniszterének Kyivben. Ukrajna megküldte a törvény 7. cikkelyét szakértői véleményeztetésre az Európa Tanácsnak. Mindezek a lépések elegendő biztosítékot jelentenek arra, hogy az új törvény bevezetésére átlátható módon és az európai normáknak megfelelően kerüljön sor.
Ukrajna elérte azt a pontot, amikor nem csak szavakkal, de gyakorlatban is konkrét lépéseket tesz a lakosai által választott európai integráció útján. Továbbra is harcolunk az orosz agresszió ellen területi egységünk és a béke visszaállítása érdekében, de ezzel egy időben dolgozunk azon, hogy előre lépjünk a reformok útján.
A reformok sikeresek csak társadalmi támogatottsággal lehetnek. Ehhez viszont szükséges, hogy minden állampolgár egyenlőnek érezze magát, hogy tudja azt, részt vehet az állam fejlesztésében, az életfontosságú kérdések megoldásában, és ehhez elegendő tudással rendelkezzen. Ez lehetetlen európai normák bevezetése nélkül az oktatásban, ami az elfogadott oktatási törvény fő célja.
Másik oldalról, megértve az anyanyelv fontosságát a nép megőrzésében, ne felejtsük el, hogy az államnyelv ugyanolyan fontos az állam működése szempontjából. A mai világban az állam csak akkor lehet sikeres, ha ez a két tényező harmóniában van. És ebben a kérdésben nem kell választani. A gyermek egyformán szereti mindkét szülőt és azért érzi magát boldognak. Épp ezt a célt teszi maga elé az új ukrán oktatási törvény: megadni az embereknek mindkét - az anyanyelv és az állami nyelv tudását.
A törvény nem irányul egyetlen kisebbség ellen sem. Ukrajnában mindenkinek lehetősége van szabadon dönteni identitásáról, de ugyan akkor megmaradni egy egységes közösség részének, amelynek a neve Ukrajna.
Ukrajna nem akarja elvenni a kisebbségek jogát az anyanyelvhez és annak tanulásához, bezárni az iskolákat, tanárokat elbocsátani. Az új törvénnyel arra törekszünk, hogy szélesítsük a tanulók lehetőségeit, többek között a nemzeti kisebbségekhez tártózó tanulókét is, megadva számukra az oktatásnak azt a színvonalát, amely konkurenciaképességet teremt számukra a modern világban. Ha az Ön gyermekének iskolája javasolná a klasszikus tudás mellé új tudást is adni, ami a gyermeke előtt több lehetőséget nyitna meg a felnőtt világban, nem kétséges, hogy támogatná. Az új oktatási törvény is a több lehetőségről szól. De semmiképpen nem az asszimilációról, vagy az identitás elvesztéséről.
Azt szeretnénk, hogy minden kisebbség jövője Ukrajnához fűződjön, hogy ott lássanak lehetőséget az önmegvalósításukhoz. Igazából ez ugyanaz, amit a magyar állam deklarált érdekeként: a külföldi magyarok a szülőföldjükön maradjanak és boldoguljanak.
Ukrajna kész beszélni a partnereivel és számit arra, hogy meghallgatásra talál. Bízunk abban, hogy a magyar partnereink elfogadják javaslatunkat, miképpen azt megtették más országok, akiknek kérdései voltak az új törvénnyel kapcsolatban.
Itt az idő, hogy a vádaskodásról áttérjünk a párbeszédre.