1) Hozzáférés biztosításának menete a sajtó képviselői számára a nyilvános rendezvényekhez, a választási bizottságok üléseihez és a szavazóhelyiségekhez
„Ukrajna Elnöke választása” törvény 13. cikkelye 4. pontja biztosítja a sajtó képviselői számára az elnökválasztással kapcsolatos nyilvános rendezvények hozzáférését, az említett törvény 28. cikkelye 9. pontja a hozzáférést a választási bizottságok üléseihez, a választási körzetekhez a szavazás napján valamint a választás második fordulója napján.
A sajtó képviselői (nem több mint két újságíró egy sajtóorgánumtól) meghívás és külön engedély nélkül jelen lehetnek a választási bizottságok ülésein, a szavazóhelyiségekben, többek között a szavazatok számlálásánál és a választási eredmények megállapításánál. Időkorlátozás tartózkodásra a szavazóhelyiségekben nincsenek.
Tudósítás céljából tartózkodó újságírók a szavazóhelységekben és kötelesek bemutatni sajtóigazolványukat a választási bizottság tagjainak kérésére. Diplomáciai és konzuli képviseleteken, valamint és katonai létesítményekben felállításra kerülő szavazóhelyiségek esetében a sajtó képviselői kötelesek előre bejelenteni tudósítási szándékukat azoknak a személyeknek, akik az említett létesítmények biztonságáért felelnek.
Fényképek és videofelvételek készítése csak a szavazófülkében tilos.
A törvény 11. cikkelye 2.bekezdése 1. pontja értelmében tilos bármilyen beavatkozás a választások menetébe. Senki nem avatkozhat be a választási bizottságok munkájába, többek között a sajtó munkatársai sem, kivéve a Törvény 28. cikkelye 17. bekezdésében foglaltakat.
„Ukrajna Elnöke választása” törvény 28. cikkelye 11. bekezdése értelmében a választási bizottság indokolt esetben határozatot hozhat, melyben megtilthatja a sajtó munkatársainak, hogy jelen legyenek a bizottság ülésein, amennyiben akadályozzák annak a munkáját.
2. Információkérés menete.
Bármilyen információ beszerzése céljából az illetékes választási bizottság tagjaihoz kell fordulni, annak elnökéhez és helyetteseihez.
Interjúk megszervezése a választási bizottság tagjaival egyéni megkeresésre történnek, a felek közös beleegyezésével, az érvényes jogszabályok betartásával.
3.Ujságirók akkreditálásának menete a Központi Választási Bizottságnál (KVB).
A sajtóorgánumok képviselői, beleértve a technikai munkatársakat is, kötelesek akkreditálásukat kérni a KVB rendezvényeire. Az akkreditáció folyamat már elkezdődött és május 10-ig tart.
Állandó akkreditáció (a választási folyamatok teljes menetére) kiadatásának menete, hogy a sajtóorgánum vezetője levélben kéri a megnevezett munkatársa akkreditációját a KVB elnökétől. Hivatalos pecséttel ellátott levélnek a következő információkat kell tartalmaznia: a sajtóorgánum megnevezése, a tudósító teljes neve. A levelet a következő címre lehet küldeni: 01196 Kiiv, leszja Ukrajina tér 1 (01196, м. Київ, площа Лесі Українки, 1), elektronikus cím: [email protected] valamint [email protected], faxszám:+38 044 286 83 80.
Akkreditáció egy konkrét rendezvényre a következő telefonszámokon történik: +38 044 256 8280, +38 044 286 8071. Kontaktszemély – Olena Terreshuk, Volodymyr Virva.
A technikai felszerelések akadálymentes mozgatása érdekében a KVB területén, 2014.május 16-áig kérvényezni kell a technikai felszerelések bevitelét azok pontos megnevezésével együtt.