Oroszország felforgató tevékenysége váltotta ki Ukrajna egyes keleti és déli városaiban a helyzet kiéleződését, a provokációkat olyan csoportok hajtják végre, amelyeket az orosz titkosszolgálatok irányítanak.
Az erőszakos cselekmények, amelyek ukrán állampolgárok életét és biztonságát veszélyeztetik, a szeparatista erők tevékenységének intenzívebbé válása, valamint orosz állampolgárok részvétele Ukrajna területén elkövetett törvényellenes cselekedetekben, mind arról árulkodik, hogy Oroszország Ukrajna "elfoglalásának második szakaszát" készül végrehajtani.
Az orosz irányítás alatt zajló szabotázst nagyszabású propagandakampány kíséri, amelyben cinikusan elferdítik a tényeket, továbbá zsarolnak és fenyegetnek. A nyilvánvaló valótlanságok terjesztésének az a célja, hogy igazolja az ukrán belügyekbe való beavatkozást. A helyzet kiéleződésének erőszakos összecsapásokba és vérontásba kellett volna torkollnia, amely ürügyet biztosított volna Oroszországnak az Ukrajna elleni újabb agresszióra.
Ukrajna kész a nemzetközi párbeszédre olyan formátumban, amely képes gyakorlati eredményeket elérni szigorúan meghatározott határidőn belül. Azok a kérdések nem képezhetik a tárgyalások témáját, amelyek az ukrán nép szuverén jogát érintik saját bel- és külpolitikájának megvalósítására.
Az ukrán állampolgárok nem engedtek a provokációknak. Népünk nem fogadja el a szeparatizmus és a fasizmus ideológiáját, amelyet az orosz titkosszolgálatok provokátorai aktívan terjesztenek. Ukrajna úgynevezett föderalizálásának Moszkva által erőltetett ötlete valójában nem föderalizáció, hanem az ukrán állam megbénításának terve.
A közrendet keleten és délen is az ukrán rendvédelmi szervek biztosítják, a helyzetet ellenőrzés alatt tartják, és a törvényes keretek között határozottan fellépnek az állam- és népellenes támadásokkal szemben.
Az ukrán kormány alapvető álláspontja továbbra is a demokratikus szabadságjogok védelme, az országban élő nemzetiségek közötti megértés erősítése, és a régiók helyi önrendelkezésének biztosítása.
A konfliktus rendezéséhez alapvetően szükséges, hogy Oroszország mondjon le hódító terveiről, amelyek egyenes veszélyt jelentenek valamennyi szomszédos államra, a nemzetközi békére és biztonságra, továbbá vonják vissza az orosz csapatokat Ukrajna határaitól és a Krím félszigetről.