2018. július 31-én Ukrajna Külügyminisztériuma behivatta Pap Lászlót, Magyarország ukrajnai ideiglenes ügyvivőjét. Az ukrán fél határozott tiltakozását fejezte ki a magyar diplomatának a hivatalos Budapest számos barátságtalan lépésével kapcsolatosan Ukrajnával szemben, valamint hangsúlyozta azoknak a cselekményeknek a felfüggesztésének szükségességét, amelyek negatívan befolyásolják a kétoldalú kapcsolatokat.
Többek között rámutattak arra, hogy elfogadhatatlanok Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke legutóbbi kijelentései Ukrajna európai és euro-atlanti integrációjával kapcsolatban, melyek komolyan ellent mondanak az Európai Unió politikájának, és jelentős mértékben az agresszor ország hozzáállását tükrözik.
A magyar diplomatának szóbeli jegyzéket nyújtottak át hivatalos magyarázat követelésével a magyar kormány azon döntésével kapcsolatban, hogy Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztost neveztek ki, amennyiben a miniszteri biztos kompetenciáját kiterjesztették a szuverén Ukrajna területének egy részére is.
Annak ellenére, hogy az ukrán fél konstruktívan áll hozzá a felek közötti fennálló vitás kérdések megoldásához, Magyarország utóbbi cselekedetei bizonyítják a konfrontáció választását az együttműködés helyett és Ukrajna belügyeibe való közvetlen beavatkozását.