2017. szeptember 21-én a Szegedi Tudományegyetem Szlavisztikai Intézetében megtartásra került a VIII. Ukrainisztikai nemzetközi konferencia.
Nepop Ljubov, Ukrajna Magyarországi nagykövete üdvözlő levele a konferencia résztvevőihez:
„Tisztelt hölgyeim és uraim!
Nagy öröm számomra, hogy üdvözölhetem a résztvevőket, vendégeket a Ukrainisztika VIII. tudományos konferenciáján.
Ez a rendezvény hagyományosan összefogja a nyelvészeket és irodalmárokat, akik tevékenységüket egy nemes ügynek szentelték – az ukrán nyelv és irodalom fejlesztésének és népszerűsítésének.
A nemzeti nyelvet több nemzedék alakítja, fejlesztik azt, gazdagítják, tökéletesítik, saját élettapasztalatukkal töltik meg, hozzáalakítják mentalitásukhoz, környezetükhöz, a változó életkörülményekhez.
A nyelv – a nép hosszú történelmi fejlődésének az eredménye, amelyben tükröződik pszichológiája, történelmi emléke, lelke.
A történelemben nem túl gyakori eset, amikor az anyanyelv használatának tiltása több száz évet tesz ki és több tucat rendeletben, utasításban és törvényben kerül rögzítésre. Az ukrán nyelv századokon át volt elnyomásban az Orosz Birodalom majd később a Szovjetunió vezetése részéről.
Az ukránoknak sikerült megőrizniük saját anyanyelvüket és kiharcolni jogukat saját államuk felépítésére. Ugyanakkor most is, 26 évvel a Függetlenség visszaállítása után, az ukrán nyelv megfelelő állami működésének biztosítása erőfeszítéseket követel tőlünk.
Jelenleg az ukrán állam olyan lépéseket tesz, amelyek elősegítik az ukrán nyelv megerősödést saját államunkban ugyanazon a szinten, mint amilyen szinten az államnyelvek működnek más európai országokban és amilyen szinten használják a magyar nyelvet Magyarországon.
Az államnyelv helyzetének a megerősítése semmilyen módon nem ellentétes a nemzeti kisebbségek nyelvének fejlesztésével.
Az ukrán nyelvi ismerete az ukrán államhoz tartozás kötelező attribútuma, ugyanúgy, mint a magyar a Magyarország államéhoz. Az Európai Unió más államaiban is az állami nyelv ismerete továbbra is az állampolgárság intézményének egyik sarokköve.
Spekulációk ebben a témában, a nemzeti és az állami identitás szembeállítása, az anyanyelv és az államnyelv ismeretének szembeállítása csak kárt okoz.
Milyen károkat okoznak a spekulációk a nyelvi témára, törekvés a lakosság egy részének izolálására nyelve alapján, ismerjük, jobban, mint bárki más, mivel ezt a kártyát játszotta ki Oroszország és igyekszik továbbra is kijátszani mind a Krím törvénytelen bekebelezésénél, mind a Kelet-Ukrajnai katonai agressziónál.
Éppen ezért fontos Ukrajna jövőjének szempontjából, valamennyi lakosának, nemzetiségétől függetlenül, biztonsága és önmegvalósítása érdekében az ukrán nyelv megerősítése és fejlesztése, mint az ukrán állampolgárok egyesítésének tényezője.
Meggyőződésem, hogy a mai találkozó egy jó lehetőség a gondolatcserére az együttműködés lehetőségeiről a nyelvkutatásban és az elért eredmények népszerűsítésére, új lehetőségek keresésére az ukrán nyelv külföldi tanulmányozásának ösztönzésére, valamint népszerűsítésére.
Ezért szeretnék a konferencia valamennyi résztvevőjének sikereket és új kreatív eredményeket kívánni ezen az úton!”