2014. március 9-én Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége a Magyarországi Ukrán Kulturális Szövetséggel közösen megkoszorúzták Tarasz Sevcsenko szobrát, a költő születésének 200-ik évfordulója alkalmából.
Ezzel az ünnepélyes eseménnyel kezdetét vették a Nagy Kobzos születésének 200-ik évfordulóját méltató Magyarországi Sevcsenko Napok.
Ukrajna Magyarországi Nagykövete Yurii Mushka beszédében tájékoztatta az egybegyűlteket Ukrajnában kialakult helyzetről és kiemelte, hogy a rendezvény résztvevői megkoszorúzva a Nagy Kobzos szobrát kifejezik szolidaritásukat az Ukrán Néppel, azokkal a katonákkal, tengerészekkel és határőrökkel, kik esküjükhöz híven ellenállnak az agressziónak.
Az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke Jaroszlava Hortyányi kiemelte, hogy Tarasz Sevcsenkó szavai ma aktuálisabbak, mint bármikor ezelőtt.
A rendezvény résztvevői elénekelték Tarasz Sevcsenkó „Végrendelet” és „Sir és zúg a széles Dnyeper” verseit, utána istentiszteletre került sor Ukrajnáért és a költőért a Szent Flórián templomban.
A rendezvény „A Kobzos költészete” négyrészes dalciklusának bemutatójával zárult, a kárpátaljai megyei Filharmónia szólistáinak részvételével, valamint Garai Róbert színművész előadta a Nagy Kobzos magyar nyelvre fordított verseit.


